Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára

RendtörténetKéptárKalazanci Szent József magyarországi képei

D. Ötvöstárgyak

D 1.

Kalazanci Szt. József diákokkal (szentté avatási emlékérem)

ismeretlen mester (Róma), 1767

fémérme

Föliratra: „S. Iosep. Calasa. S. P. F. Roma”

Szécsény, Kubinyi Ferenc Múzeum

Repr.: DFGy (Galcsik Zsolt, 2009)

Kal. szenttéavatása alkalmából kiadott érme előlapja, amely Innozenzio Spinazzi szobrának (1755, Róma, Szt. Péter bazilika, A 24) kompozícióját másolja, azzal a módosítással, hogy Kal. jobb keze nem a diákok által tartott könyvre, hanem fölfelé, Mária monogrammjára mutat. – A szenttéavatás alkalmából XIII. Kelemen pápa teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik ebből az alkalomból megáldott érmét, rózsafüzért, keresztet vagy hasonlót bírnak. Ezért a piarista rend 1767. aug. 4-én 1000 darab fémérme megáldására és szétosztásra kapott engedélyt („facultatem benedicendi mille coronas, aut cruces, aut sacra numismata, dum modo non sint ex ferro, stanno, plumbo, vel ex fragili alia materia saeculis consumptionis”). A búcsút olyanok nyerhették el, akik rózsafüzért vagy délben Úrangyalát imádkoznak, egy fejezetet elolvasnak a szent életéből, hét templomot meglátogatnak, stb. és emellett rendelkeznek a megáldott érmével (vö. PMKL, Archivum Provinciae Hungariae Vetus, For. 35, Fasc. 2. No. 6/A). Az érem egy példánya 2008 őszén, egy szécsényi temető ásatása során (a Penny áruház helyén) került elő. Lehetséges, hogy egy szécsényi születésú piarista, Virág Jácint (Hyacinthus a S. Ioanne Nep., 1744–1801) egyik rokonának sírjában lehetett.

D 2.

Kalazanci Szt. József diákokkal (Zimányi Gyula kelyhe)

V. L., 1927

ezüst; magassága 25, talpátmérője 14 cm

Talpán: „Zimányi Gyulának ezüst miséjére volt növendékei 1902–1927”

Piarista Múzeum

Repr.: MI, Sk 11, 30a-b.

Aranyozott ezüst kehely, amely Zimányi Gyula számára készült, világi serlegből átalakítva. Kuppája, szára és talpa hólyagos díszítéssel. Kuppa-kosarán két medaillon, egyikben a piarista címer, a másikban Kal., amely Nagy Sándor mernyei oltárképének (B 90) másolata.

D 3.

Kalazanci Szt. József egy diákkal (a budapesti piarista kápolna ünnepi kelyhe)

Okrutzky Erzsébet, 1939.

ezüst, zománcdíszekkel; magassága 24 cm, talpátmérő 17 cm

A kép fölirata: „S. Pompilius panem frangens pueris”.

Piarista Múzeum

Repr.: PMKL, Pesti rendház levéltára, Historia domus 1864-1961, p. 416. Piarista Múzeum leltári kartonja (1960 körül).

Festett zomácdíszes, elefántcsont noduszú, aranyozott ezüstkehely. A kuppakosár emblémái a piarista nevelő eszményképeit ábrázolják: Kegyes Iskolák Királynéja (a római San Pantaleo templom kegyképének másolata), Kal., Pirrotti Szt. Pompiliusz, Szent István király Szt. Imrével. A kehely talpán zománcból emblémák: piarista címer, pelikán, kosárban levő hal és kenyér, a budapesti Eucharisztikus Kongresszus jelvénye. – A kehely történetét Tomek Vince házfőnök így írta le a budapesti rendház krónikájában: „A budapesti háznak eledig nem volt ünnepi kelyhe … 1939 tavaszán rendeltünk egy zománcdíszítésű kelyhet Okrutzky Erzsébet iparművésznőnél, aki annak idején örökmécsesünket is készítette. Az volt az elgondolás, hogy a kehely kupájára rákerüljenek a piarista nevelő eszményképei, éspedig a Szent Szűz a Gyermekkel (Regina Schol. Piar.), a gyermekeket tanító Kalazancius, a gyermekeket tápláló Pompilius és Szent István Szent Imrével, a kehely talpára pedig a felső képeknek megfelelő emblémák: rendi címer, igaz pelikán, kosárban levő kenyér és hal, az eucharisztikus világkongresszus jelvénye. A kehely sokáig készült (a művésznő aug. 14-én szállította le), de lett is belőle igazi remekmű. Meszlényi [Boldog Zoltán] püspök úr volt kegyes azt 1939. dec. 20-án konszekrálni, s aug. 27-én misézett vele először Vedres Béla ünnepi misézőnk. A kehely 500 pengőbe került, amelyet a Provinciális úr volt kegyes a központi pénztárból kiutalni, úgy, amint azt tavasszal megígérte.” (PMKL, Pesti rendház levéltára, Historia domus 1864-1961, p. 416).

D 4.

Kalazanci Szt. József áldozása (a veszprémi piarista templom cibóriuma)

Okrutzky Erzsébet, 1940.

ezüst, zománcdíszekkel; magassága 31 cm, talpátmérője 17,5 cm

A kép fölirata: „Sági József városlődi esperes plébános út ajándékából. 1940. OE”.

Piarista Múzeum

Repr.: Piarista Múzeum leltári kartonja.

Aranyozott, zománcdíszes, elefántcsontnoduszos, fedeles ezüstcibórium. Kuppáját 2 nagyméretű festett zománckép díszíti: Kal. áldozása és Szt. Imre áldozása, talpán pedig piarista címer és kosárka kenyérrel. Sági József városlődi plébános ajándékozta a veszprémi piarista templomnak 1940-ben.

D 5.

Pirotti Szt. Pompilius gyerekeket áldoztat a pesti piarista kápolna főoltára előtt (a budapesti piarista kápolna cibóriuma)

Okrutzky Erzsébet, 1941.

ezüst, zománcdíszekkel; magassága fedéllel együtt 32,5 cm, kuppaátmérője 17,5 cm

A kép fölirata: „S. Pompilius panem frangens pueris”. A talp alján vésett fölírás: „Háromszázéves letelepedésünk emlékére a Kalazancius alap 1942. Okrutzky Erzsébet ötvösművész Budapest”

Piarista Múzeum

Repr.: Piarista Múzeum leltári kartonja (Magyar Filmiroda, 1942). – Vö. PMKL, Pesti rendház levéltára, Historia domus 1864-1961, p. 439.

Aranyozott ezüstcibórium. Öblöskupáján a budapesti rendházi kápolna Dudits Andor által festett főoltárának (B 87) rekeszzománc és festett képe. A képen az oltár előtt Pirrotti Szt. Pompiliusz áldoztatja az ifjúságot. A cibórium nodusza nyomott gömb elefántcsontból. Talpa tölcséres, köralakú, egy rekeszzománcos szimbólummal és a piarista címerrel, köztük két zománcozott kereszt. Fedelén Isten Báránya plasztikus és zománcozott képe. – A cibórium történetét Bátky Miklós házfőnök így írta le a budapesti rendház krónikájában: „a rendi jubileum [1942] emlékére készült az a nagy sodrony-zománcműves ezüst cibórium, amelyet a Kal.-alap még 1940 decemberben rendelt meg Okrutzky Erzsébet iparművésznőnél, s amely 1941 novemberben készült el. Ez a pesti nagykápolnáknak szánt és művészileg értékes tárgy 939 pengőbe került. A fő zománckép pesti főoltárunkat ábrázolja a gyermekeket áldoztató Szent Pompiliusszal.” (PMKL, Pesti rendház levéltára, Historia domus 1864-1961, p. 439).

D 6.

Kalazanci Szt. József látomásában megjelenik Assisi Szt. Ferenc (Sebes Ferenc emlékkehely)

Okrutzky Erzsébet, 1942.

ezüst, zománcdísszel; magassága 23 cm, talpátmérője 17,5 cm

Piarista Múzeum

Repr.: Piarista Múzeum leltári kartonja.

Aranyozott ezüstkehely. Kuppája sima, nodusza elefántcsont zománcozott gyűrűvel, talpán színes rekeszzomácos kép applikálva: Kalazancius látomása Szent Ferencről. Történetét Bátky Miklós házfőnök így írta le a budapesti rendház krónikájában: „[1942] november 21-én kaptuk kézhez, a rendi jubileumra, Sebes Ferenc, a Kalazanczius-lap egyik legbuzgóbb misézője emlékére készült kelyhet, amellyel először a Hercegprímás [Serédi Jusztinián] misézett a nov. 22-i hálaadó szentmisén. Az ezüst kehely első modern vert kelyhünk, talpán Kalazancius assziszi látomását ábrázoló rekeszzomác képpel, elefántcson noduszán pedig sodronyzománcos gyűrűvel. A Kalazancius-alapnak a kehely 800 pengőbe, a tok pedig 42 pengőbe került. A kelyhet Okrutzky Erzsébet iparművésznő készítette, s vele, illetve több részünkre készített kehellyel (egy korábbi modern kelyhünkkel, Medvigy és Darvasy rendtársak és a nagykanizsai rendház részére díszített kelyhekkel) a Magyar Országos Iparművészeti Társulat 1943. májusi kassai kiállításán a Kultuszminisztérium elismerő oklevelét nyerte.” (PMKL, Pesti rendház levéltára, Historia domus 1864-1961, p. 442).

D 7.

Kalazanci Szt. József diákkal (Kalazancius jutalomérem)

Gács Lajos, 1943

dombormű, bronz

Fölirata: „S. Josephus Calasanctius Pater parvulorum”. A hátlapra a piarista címer került hatféle különböző fölirattal.

Budapest, Piarista Tartományfőnökség

Repr.: MI, Sk 11, 30b. DKmGy (Koltai András, 2007). – Vö. Emlékkönyv a magyar piarista rendtartomány háromszázéves jubileumára, szerk. Balanyi György–Lantos Zoltán, Bp., 1943, 429.

A piarista jubileumi emlékérem és egyben Kalazancius jutalommérem 1943-ban készült Zimányi Gyula tartományfőnök megrendelésére. „Az emlékérmet megkapták a renddel kapcsolatban álló egyházi és világi előkelőségek, nemkülönben megkapta a rend minden hazai és külföldi rendháza” (Emlékkönyv a magyar piarista rendtartomány háromszázéves jubileumára, szerk. Balanyi György–Lantos Zoltán, Bp., 1943, 428). Az ezzel azonos jutalomérmet a tartományfőnök szándéka szerint 1943-tól kezdve magyarországi piarista iskolákban „a legfelső osztályokból olyan tanulók kapják kitüntetésül és buzdításul, akik a régi »princeps juventutis« eszméje szerint kiemelkednek társaik közül, akár belső, akár külső vonatkozásban díszére válnak a piarista iskolának” (Kecskeméti kegyesrendi gimnázium értesítője 1942/43, 29). – Az érmet Gács Lajos szobrászművész mintája alapján Ludwig Ede éremverő műintézete készítette el 400 példányban. A tartományfőnökség a tervező díját 1942. dec. 2-án, az éremverés költségeit 1943. febr. 4-én fizette ki. Egyik oldalán Kal. látható „a magyar piarista diákság képviselőjével. […] A diák felett van rendi címerünknek az a napsugaras alakja, amely először az 1839-ben megjelent rendi imádságos könyvünket (Preces), utána pedig 1868-69-ig hivatalos névtárunkat díszítette.” (BalanyiLantos, i. m., 428).

D 8.

Kalazanci Szt. József és Pirotti Szt. Pompiliusz (monstrancia)

Pál Lajos, 1950

aranyozott ezüst; magassága 58 cm

Fölirat a szekrénya alatt: „Ah vide prostratum | Tibi commendatum | Juventutis agmen.”

Piarista Múzeum

Repr.: Piarista Múzeum leltári kartonja.

Aranyozott ezüst monstrancia. Négyszögletű szentségháza mellett jobbról és balról Kal. és és Pirotti Szt. Pompiliusz térdelő alakjai. Koronaszerű kiképzéssel a szekrény tetejéről sugaras vékony pálcák díszítik. A szekrény alatti fölirat az „O, Pater parvulorum” kezdetű, 18. századi himnuszból származik.

Koltai András, 2010 – URL: http://archivum.piarista.hu/rendtortenet/keptar/kalazanci-c.htm