Calasanz Bau SchP

A Mária-jelenés képe

Bau, Calasanz, San José de Calasanz, Salamanca, 1967, 285-288 („El cuadro de la Aparicion” című fejezet). Albert István kéziratos magyar fordítását (PMKL, Albert István hagy., Sk 64-65) szerk. KA.

E kérdésről szólva hangsúlyozni kívánjuk, hogy Kalazancius Mária-jelenésének kultusza történeti tényekre támaszkodik. Nem képrombolás céljából, hanem hanem éppen a történeti igazság érdekében azonban szembesülnünk kell a komoly kutatómunka által föltárt igazsággal.

A kalazanciusi ikonográfiában és piarista rendi hagyományban mindenütt elterjedtek azok a képek, amelyek azt ábrázolják, hogy a gyermekektől körülvett Kalazanciusnak az oratóriumban az „állandó imádság” (oratio continua) közben megjelenik a Szűzanya. Fölmerül a kérdés: mikorra és hová tehető ez a nevezetes jelenés? Be kell vallanunk, hogy nem tudjuk! Ha pedig azt kérdezzük, hogy szerepel-a valamilyen korabeli kanonizációs dokumentumban, vagy esetleg a diákok vallomásában, szintén azt kell felelnünk: nem!

Első említése P. Alessio Armini Kalazanzius-életrajzában található, amelyet P. Agostino Passante adott ki 1710-ban. Azonban sem a kanonizációs eljárásban, sem a XVII. században században készült mintegy húsz nyomtatott és kéziratos életrajz egyikében nem említik. Fölmerül tehát a kérdés: ki és mikor terjesztette el a rendben a jelenés hírét? Itt a válasz.

1648. augusztus 23-án, vasárnap Kalazanci Szt. József atyánk utolsó napjait élte súlyos betegségében a San Pantaleo rendházban, amikor meglátogatták, a Collegium Nazarenum-ból Francesco Castelli és Camillo Scassellati atyák, akik korábban generális asszisstesei voltak. A betegszobában ott találták Morelli, Berro és Caputi atyákat is. Ők mind az öten tanúkként szerepeltek a kanonizációs vizsgálatban. P. Akkor Castelli atya ezt vallotta:

„Hiszem, hogy a Boldogságos Szűzbe vetett reményének megnyilatkozása volt, amit a saját szájából hallottam az utolsó napokban, amikor ott álltam a haldokló ágya mellett. Látogatóban voltam nála,és így szóltam hozzá: Atyám, attól félek, nagyon rossz lépésre készül, attól tartok itt akar bennünket hagyni. Erre ő így válaszolt: Isten kezében vagyok, legyen meg az ő szent akarata! Akkor én így folytattam: Atyaságod kegyes halállal fog meghalni. Erre ő azt válaszolta nagyon halkan, bizalommal telt hangon: Igen, a Szűzanya megmondta, hogy nincs mit félnem. Én, meglepődve a válaszon, megkérdeztem: Hogyan értsem ezt Atyám? Ő lassan, tagolva mondta: A Madonna dei Monti mondta nekem, hogy legyek nyugodt, ne féljek semmitől. Ezt hallották a többi atyák is, akik ott voltak. Később megtudtam, hogy Isten szolgája nagy tisztelője volt a Madonna dei Monti-nak.”198

Kalazanci Szt. József a Madonna dei Monti előtt (vázlat a Barbarino által festett első képről, Archivio Generale delle Scuole Pie, vö. EphCal 1933, 152)

Biztosnak kell tehát elfogadnunk, hogy az idős szentnek megjelent a Madonna dei Monti, és beszélt hozzá, de olyankor, amikor egyedül volt, gyermekek nélkül, a szobájában, amikor már ágyban feküdt. A befejezett múlt (praeteritum perfectum) egy nem sokkal korábbi időpontra utal.

Ennek a bensőséges és személyes öregkori jelenésnek a híre szinte futótűzként terjedt el, és minden jó piarista szívesen beszélt róla. Így történt, hogy a Fiesoleból származó Lucas a S. Josepho, a San Pantaleo rendház alamizsnagyűjtője, festetett egy képet Kalazanciusról, amint a Szűzanya előtt térdel. Ezt azután sokat másolták, és eljuttatták mindenfelé. Az eredeti festmény, Barbarino festő műve, a San Pantaleo rendházban maradt, 10 tenyér magasságú volt, Caputi atya de visu tanúsága szerint.199

A korabeli nemzedék ismerte ezt a tényt, és 1686-ban P. Alessio Armini, majdnem negyven esztendő távlatából írt egy jelentős életrajzot Isten szolgájáról, amely jóval terjedelmesebb volt, mint a korábbiak. Mégis a kézirat 24 éven keresztül kiadatlanul pihent, majd 1710-ben, amikor P. Armini a rend generálisa lett, P. Passante a szerző hivatali tekintélye alatt közzétette. Akkorra azonban már 76[!62] év telt el a Szent Pátriárka halála óta.

Ebben az életrajzban történt tehát először említés a S. Pantaleoban levő képről, de olyan módon, hogy az eltért a valóságtól, és egy olyan új jelenésről beszélt, amely nem történt meg.

Idézzük fel azt a híres részletet, amelyben P. Arrmini útjára indította a diákok közötti mennyei jelenés elképzelt jelenetét:

„Az első időktől kezdve, hogy József megalapította Kegyes Iskolák szeretet-művét azzal a célkitűzéssel, hogy a gyermekeket tudásra és istenfélelemre nevelje, és így azok jó keresztények módjára éljenek, bevezette az oratio continua-nak nevezett imádságot, amit a gyerekek 12-15 fős csoportokban végeztek. Sokszor ő maga, a generális volt ennek vezetője. Egy alkalommal a fölséges Isten meg akarta mutatni, milyen kedves előtte a zsenge gyermekek ezen imádsága. Miközben Isten szolgája ott volt növendékeivel együtt, és végezték az említett imagyakorlatot, egy ragyogó felhőn, nagy fényességben, angyalok sokaságától körülvéve, karján Isteni Gyermekével megjelent a Szentséges Szűz, a térdeplő gyermekek fölött. Az isteni Gyermek anyja biztatására fölemelte, kezét, és áldását adta a jelenlevőkre. Utána eltűnt a látomás. József ennek az új kitüntető kegynek a hatása következtében még jobban fölbuzdult megkezdett munkájának folytatására, hiszen meggyőződhetett róla, mennyire kedvére van az az Úrnak. Ennek emlékét őrzi a kép, amely a mennyei eseményt úgy ábrázolja, ahogyan az történt. Ez a kép a San Pantaleo oratóriumának oltára fölött függ, ahol a nagyobb növendékek ünnepnapokon el szokták énekelni a Szűzanya officiumát, és egyéb ájtatosságokat is végeznek.”200

Csak ennyi említést tesz a képről, nem szól a jelenést látó gyerekek reakciójáról. Nem említve azt a megtévesztő eljárást, hogy P. Passante a két tanúnak, Caputinak és Berronak hamis idézésével akarta alátámasztani a kép megalapozatlan értelmezését, legyen elég utalnom az eseménynek a Caputi által is tanúsított Castelli-féle jelenettől való eredetére, és ezáltal az egész Armini-féle változatot hamisnak minősíteni.

A Szűzanya megjelenése tehát kizárólagosan és egyedül Kalazancius saját személyes élménye volt. A gyermekek nem voltak jelen. A festő, Barbarino azért festett gyerekeket a kép aljára, hogy ezzel jelképezze a Szűzanya vigasztaló ígéretét, hogy megáldja és óvni fogja Kalazancius művét a szerzetesekkel és a gyerekekkel együtt. Legyen nyugodt, az ő sorsa a mennyország lesz, és ne kételkedjék, hogy a Szűzanya helyreállítja és oltalmazza iskoláit a földön.

Az egész zavart tehát az okozta, hogy föltételeztek egy, a Madonna dei Monti megjelenésétől különböző, de történetileg nem igazolható másik jelenést, amely valahol a templomban vagy az oratóriumban történt az oratio continua alatt.

Jegyzetek

198. Processus informativus, p. 449.

199. [„Unde recurrit occasio, qua Fr. Op. Lucas [Brunorio] a S. Ioseph, Faesulanus, domus s. Pantlaeonis questor, inductus primus est faceret eundem genuflexum depingere in pictura magnitudinis naturalis, Virgine a Maontibus eidem apparente. Hac de causa rogatus sum a P. Michaele [Geiselbrunner] a Sancta Maria, domus Nicolsburgensis in Bohemia rectore, ut aliam faciendam curarem huic, quae apud S. Pantaleonem est, omnino similem, cum apparitione Virginis, ab eodem pictore Ioannis Barbarino confecta, eamqe in Germaniam mitterem, quin ullis parcerem expensis. Meo ergo iussu fecit tabulam, decem in altitudinem palmorum, originali prorsus coronam, misique Anconam, Ancona autem Venetias, etc. Quae quidem tabula singulari devotione accepta ibidem est, plurimisque eiusdem factis copiis, in diversas domos pervenit. Ego vero devotionis peculiaris causa, unam feci depingi mediae magnitudinis tabulam cum apparitione Virginis, insciriptione apposita, qua ab ore Patris haec profuntur verba: Eia, Mater; ex Virginis autem ore haec alia: Confide in me, fili.”]: Caputi, Ioannes Carolus a S. Barbara, Noticiae Historicae, p. 53, n. 205 ss., tomo VII, parte 6. [Cf. Picanyol, Leodegario, De origine primarum S. Josephi Calasanctii imaginum, in EphCal 2(1933), 151-152].

200. [Armini], Alessio della Concezione, Vita del Servo di Cristo P. Giuseppe della Madre di Dio nobile Aragonese fondatore delle Scuole Pie, [ed. Agostino Passante], Roma, 1710, p. 238, [lib. 4. ], cap. XII. [ed. 2, Vienna, 1712, 211].