Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára

RendtörténetKéptár

kép

Emléklapok a kegyes iskolák 300-dos évfordulójára, 1897

Az első „kegyes iskola” megnyitásának, tehát a piarista iskolázás 300 éves évforduljóára készülve Frank Ferenc tartományfőnök 1896. december 17-én kelt körlevelében elrendelte, hogy a rend növendéknevelő intézetei, tehát a váci noviciátus, a kecskeméti és rózsahegyi stúdium (kisszeminárium), valamint a budapesti és kolozsvári Kalazantinum (hittudományi és tanárképző főiskola) rendezzenek 1897. március 25-én méltó ünnepséget, továbbá „e 300-dos évforduló maradandó emlékéül minden studiumunk az 1896/97. tanév végéig egy füzetet állít össze, melynek címe lesz: «Emléklapok a kegyes iskolák 300-dos évfordulójára», 1897. … Az egyes studiumok által egyenlő minőségű és nagyságú papíron kiállítandó füzetek egybekötve, megőrzés végett a rend levéltárában fognak elhelyezetni.”

A tartományfőnök meghatározta a füzetek tartalmát is. Annak tartalmaznia kellett egy díszes címlapot, az elöljárók és növendékek névsorát, a március 25-én előadott költemény és értekezés szövegét, a többi műsorszám címét, továbbá a növendékek által megfogalmazott emléksorokat „amelyek alkalmasak annak dokumentálására, hogy 300 év után mily szellem hatja át azt a hivatást, melyre törekszenek”, végül pedig az intézet „rendszerének és állapotának” leírását, kitérve a napirendre, a könyvtárra, az önképzőkörre, a zenekarra és a szórakozásra is.

A tartományfőnök körlevelében fényképekről is írt: „Illustratiókúl fölvehetők az Emléklapokba – amennyiben lehetséges – a) az oratorium, b) egy lakószoba és ahol külön van, egy dormitorium, c) a novitiatusban és a Kalazantinumban az iskola lefényképezve. Hol azonban ez nehézségekbe ütköznék, ott elmaradhat.”

A díszes kivitelű, gondos kalligráfiával készült füzetek 1897 júniusára valóban el is készültek, a tartományfőnökségen egységes kötést kaptak, és valóban a rendtartomány levéltárba kerültek (lelőhelyük: PMKL, Magyarországi Tartományfőnökség új levéltára, Vegyes ügyek, [N 54]). Viszont az eredeti tervtől eltérően nem egy kötet, hanem egy közös tokban öt külön kötet készült, részben a terjedelmük miatt, részben pedig azért, mert a rózsahegyi füzetet a prefektus már helyben beköttette Herle Viktor könyvkötővel. A kötetek közül a váci, a rózsahegyi és a kolozsvári kötetek tartalmaznak fényképeket. Az alábbiakban ezeket a képeket teszzük közzé.

A kegyesrendi noviciátus Vácon, 1897

„Boldog emlékű Lévai Imre, volt rendfőnökünk, a rendi fiatalság neveltetését intensivebbé teendő, az 1894-ik tanévben létesítette a kolozsvári Kalazantinumot, és hogy több újoncot vehessen föl, a váci noviciátus helyiségeit átalakította, amennyiben a a házi könyvtárnak a templom oldalában díszes helyiséget emeltetett, a régi könyvtári termet pedig oly szép hálóteremmé alakította át, hogy minden látogatónak tetszését megnyeri, melyben 24-en férnek el. Mindenkinek van külön ágya, szekrénye, mosdó tála, szappan- fogkefetartója. A szennyes ruha számára a folyosón külön szekrények állanak. Van még tanuló szoba, ezek elejében 11, a 3-ikban szintén 11 számára van hely, a másodikban 2-en, a 4-ikban 6-an férnek el; e két utóbbi azonban éjjeli szoba is. Mindezek mellett van egy betegszoba, mely két egyénnek szolgálhat. Kisded oratóriumunk a régi maradt.”

kép kép „A kettős címlapot és a záró-képet Randweg Mihály promagister úr rajzolta. A photographiákat Szabó József tanár úr készítette. A díszesebb kezdő betűk kiállítását Néder Gyula eszközölte. A kerek-írást Mátrai János végezte. A többi szöveg leírásán Mátrai János, Kőhalmi Mihály, Erdélyi József, Szabó István, Zalai János és Néder Gyula fáradoztak. Az egész mű összeállítását pedig az újoncmester [Roch Gyula] vezette.”
kép kép kép kép
„Oratóriumunk oltárképe.” „Az iskola előrésze.” „A házi könyvtár.” „Az 1896-7-ik évi újoncnövendékek.”
kép kép kép kép
„Az intézeti folyosó.” „A hálóterem a jobb szögletből nézve.” „A hálóterem a bal szögletből nézve.” „A zenekar tagjai hangszereikkel.” – „Minden zenét tanuló növendék hetenkint egyszer, rendesen fél óráig tartó külön oktatásban részesült, a hegedűsök Huber Károly iskolájából tanultak, a violát Brähmig, a cellót Schrüder, a nagybőgőt Richter Károly iskolája nyomán kezelték. A föladott részeket pedig szabad idejükben gyakorolták. … Azon voltunk, hogy minél előbb zenekarba álljunk össze. Erre a vasárnap ebéd után hosszabb ideig (1-3 óráig) tartó szünetet használtuk fel.”

A kegyesrendi stúdium Rózsahegyen, 1897

kép A címlap Fellegi Alajos (az iskola világi rajztanára) munkája.
kép kép kép
A rózsahegyi piarista templom szentélye. A studensek a rózsahegyi piarista rendház kertjében. A rózsahegyi studium zenekara. Tagjai: Cserny József, Kiss Béla, Kucsera Rezső, Neuwirth Gábor (hegedű), Vidákovics Dániel (brácsa), Somogyi József (nagybőgő), Lakatos József (fuvola).

A Kalazantinum Kolozsvárott, 1897

kép Fényképezte: Alter Béla (III. éves növendék).
kép kép
„A Kalazantinum homlokzata.” „A Kalazantinum kertje.”
kép kép
„A Kalazantinum
kápolnája” (belülről).
„A Kalazantinum kápolnája ” (a kert felől).

PMKL, 2000-2001. – URL: http://archivum.piarista.hu/rendtörtenet/