►
Budapesten 1916/1917-re épült föl Hültl Dezső tervei szerint a piarista rend új székháza, amely otthont adott a gimnáziumnak, a rendháznak, a tartományfőnökségnek és a Kalazantinum hittudományi intézetnek. A Kalazantinum már 1916. szeptember 25-én az új épületben kezdte meg a tanévet, a gimnázium 1917. február 14-én vonult át ünnepélyesen, a rendház pedig 1917. március 12. és április 24. között költözött be. Az épület befejezésének legvégső aktusa, a kápolna fölszentelése 1918. október 19-én történt meg.
Az új épület külsejét és belső berendezését több hivatalos fényképsorozat is megörökítette. Az elsőt Balogh Rudolf (fényképészműhelye a Váci utca 12. alatt működött) készítette 1918 őszén. Az elszámolás szerint 31 képről készített a rend számára 18×24 cm nagyságú fényes másolatot [1]. Ezek közül 25 darab nyomtatásban is megjelent az Építő ipar Építő művészet című folyóiratban, amely 1918-ban folytatásokban közölte a budapesti piarista épület történetét és leírását, minden bizonnyal a tervező, Hültl Dezső tollából [2]. Az eredeti nagyítások közül a Piarista Múzeum fényképgyűjteményében 26 darab maradt meg, közöttük 5 olyan, amelyik nem jelent meg nyomtatásban (4 kinyomtatott kép viszont hiányzik).
A Piarista Múzeumban fönnmaradt két másik fényképsorozat is. Az egyik kisebb méretű (10×15 cm, 11 darab), a másik nagyobb (13×18 cm, 8 darab) zselatinos üvegnegatívokból (szárazlemezekből) áll. Ezek 1922-ben készülhettek, mert az egyik képen már látható a kápolna 1922 februárjában átadott Angster-orgonája is.
Az alábbiakban a három sorozat képei tematikusan elrendezve, egymás mellett láthatók.
Az Eskü úti és a Váci utcai homlokzat [BRny, ÜN1, ÜN2]
Eskü úti homlokzat Az aluljáró a Kígyó utca felől a Kalazancius szoborcsoporttal (Radnai Béla) A főgimnázium homlokzata (Piarista utca) A kápolna bejárata (a Piarista utcából) [BR]
A rendház főajtója (az aluljáróból) Az aluljáró a Duna felől Az iskola nagy udvara [BR]
A főgimnázium földszinti csarnoka [BR]
A főgimnázium első emeleti csarnoka [BR, ÜN1]
A főgimnázium második emeleti csarnoka [BR]
Az ifjúsági kápolna (a kórus felől) [BR, ÜN2]
Az ifjúsági kápolna főoltára és nyugati oldala [BRny]
Az ifjúsági kápolna (az oltár felől) [BR, ÜN2]
Az ifjúsági kápolna főoltára (balról, középről, jobbról) [BR, ÜN2, BR]
Az áldó Jézus (Vass Viktor) és Szent Péter (Damkó József) szobrai az ifjúsági kápolnában Szent László szobra (Holló Barnabás vázlata alapján Istók János) az ifjúsági kápolnában
A papnövendékek oratóriuma [BR, ÜN1]
Tanterem [BR]
A fizikai tanterem [BR, BR, ÜN2]
A fizikai szertár [BR, ÜN1]
A természetrajzi terem [BR, ÜN2]
A természetrajzi múzeum (hátulról, jobbra) [BR]
A természetrajzi múzeum (az ablaktól, balra) [BR, ÜN1, ÜN2]
A természetrajzi múzeum [ÜN1]
A nagy rajzterem A kis rajzterem [ÜN1, BR]
A tornaterem [ÜN2]
A rendházi (konzisztóriumi) tanácsterem [BR]
A rendházi ebédlő [BR, ÜN1]
A papnövendékek ebédlője [BRny]
[1.] A számla 1919. jan. 21-én kelt, Mihályfi János építésvezető engedélyezte a 2325 korona kifizetését (PMKL, MTÚL, Építkezési iratok, Budapesti székház építkezése, Számlasorozat, 541. sz.), majd jan. 31-én fizették ki (PMKL, MTÚL, Kezelési pénztár számadásai, 1918-1940).
[2.] A piaristák budapesti építkezése, in Építő ipar Építő művészet 42(1918), 275-276, 283-286, 291-293, 299-300, 307-308, 315-317, 232-325, 331-332, 339-341, 347-348, 366-357 (kny: A kegyes-tanítórendiek budapesti társházának és főgimnáziumának építkezése, Bp., 1918).
BR = Balogh Rudolf fölvétele (18×24 cm-es nagyítás), 1918 (Piarista Múzeum, Fényképgyűjtemény)
BRny = Balogh Rudolf nyomtatásban fönnmaradt fényképe (Építő ipar Építő művészet, 1918)
ÜN1 = Üvegnegatív (10×15 cm méretű), 1922 (Piarista Múzeum, Fényképgyűjtemény)
ÜN2 = Üvegnegatív (13×18 cm méretű), 1922 (Piarista Múzeum, Fényképgyűjtemény)
▲ PMKL, 2000-2001. URL: http://archivum.piarista.hu/rendtörtenet/