Batthyány Ádám földesúri famíliája
kezdőlap > leírás | irodalom | források | névtár | archontológia | várképek | résztvevők | támogatók | kapcsolatok
|
Batthyány Ádám földesúri famíliája kezdőlap > leírás | irodalom | források | névtár | archontológia | várképek | résztvevők | támogatók | kapcsolatok |
Helye a tudományban | Forrásai | Célja
A 16–17. századi főúri udvarokat, a kor ezen fontos társadalmi intézményeit a magyar történetírás a legutóbbi időkig inkább csak mint művelődési jelenséget vizsgálta, noha a művelődéstörténetnek azzal a szemléletével, amely a civilizáció, a mentalitás és életmód történetét is magába foglalta. Ezt a szemléletet tükrözi például például a témával foglalkozó legfontosabb kutató, Radvánszky Béla először 1896-ban megjelent, azóta sem meghaladott (1986-ban újból kiadott) összefoglalása is. [1]
Századunk második felétől kezdve azonban az udvart, mint művelődési jelenséget vizsgáló kutatások újabb indíttatást kaptak a szociológiai és a történeti módszerek összekapcsolásával. Norbert Elias nevéhez fűződik az a fölismerés, hogy az udvari társadalom a központi tényezője annak a makrofolyamatnak, amelyet ő a „civilizáció folyamatának” nevezett és amelyben kialakult a modern ember civilizált eszköztára fizikai és biológiai folyamatainak kulisszák mögé rejtésére. Első erről szóló könyve A civilizáció folyamata először 1939-ben jelent meg, de komoly hatása csupán az 1970-es évektől volt, miután 1969-ben másodszor is kiadták másik, kéziratban maradt művével, a Höfische Gesellschaft-tal együtt. Elias igen fontosnak tartotta ebben a civilizációs folyamatban az udvar társadalmat formáló, viselkedési normákat alakító, életvitelben, reprezentációban megnyilvánuló elvrendszerének hatását, amelyet korábban nem vizsgáltak. Kutatásai azonban szinte kizárólag a 17. század végének francia királyi udvarára korlátozódtak és bár megfigyelései, az általa föltárt tendenciák legtöbbje továbbfejleszthető, az udvar civilizációs szerepét túlértékelte. Központi tézise az abszolutizmuskori uralkodói udvarról, mint a nemesség domesztikálásának eszközéről, az újabb kritikák nyomán lényegében tarthatatlannak látszik. [2]
Az Elias újrafölfedezésével megindult folyamat azonban szerte Európában az udvarok kutatására irányította a figyelmet. Az 1980-as évektől kezdve számos ülésszak és publikáció foglalkozott a témával, amelynek az 1990-es évekre igazi konjunktúrája lett. Magyarországon az 1984 májusában Pápán „Magyar reneszánsz udvari kultúra" címmel megtartott tudományos konferencia tett először kísérletet arra, hogy összefoglalja és a 16–17. századi magyarországi főúri udvarokra is adaptálja nemzetközi kutatás eredményeit, ám a kérdés megközelítése ekkor is alapvetően művelődéstörténeti indíttatású volt. [3]
Az újabb európai kutatások azonban egyre inkább társadalomtörténeti szempontból foglalkoztak az udvar intézményével, sőt megismeréséhez a közgazdaság és a rendszerelmélet módszereit is segítségül hívták. Felsimerték ugyanis, hogy az udvar a régi Európa legjelentősebb társadalmi képződménye, politikai és kulturális szervezetének legfontosabb intézménytípusa volt, amelynek ismerete a demokráciát megelőző társadalmak megértésének kulcsát jelentheti. [4] Emiatt jött létre például Németországban 1986-ban a Göttingeni Tudományos Akadémia Residenzenkommissionja, amely amely azt a célt tűzte maga elé, hogy „alapokat teremtsen a későközépkori (1200-1600) Német Birodalom új politikai, társadalmi és kulturális központjainak, az udvaroknak és rezidenciáknak, ennek a régóta elhanyagolt jelenségnek a tudományos vizsgálatához.” [5] Ugyanezért alakult meg 1995-ben Nagy-Britanniában a Society for Court Studies, fölismerve azt, hogy „a koraújkori fejedelmi udvarok életének kutatása még mindig csak a kezdeteknél tart”. [6]
A sarkosnak és talán túlzónak is tűnő megfogalmazások mögött ugyanis az áll, hogy éppen az udvar lényegéről, a patrónus-kliensi – vagy magyar viszonyok közepette a familiárisi – viszonyról tudunk a legkevesebbet. „A régi Európában minden udvar sokféle kliensi viszony csomópontja volt és patronátusi piacént működött egészen a XIX. századig.” – írja például Stephan Selzer a Residenzenkommission egyik tanulmánykötetének bevezetőjében, majd azzal folytatja: „Kétségtelenül az egyik legfontosabb feleadata a jövendő kutatásoknak, hogy rekonstruálják az efféle, az udvarokhoz kötődő hálózatokat . … Az ilyen vizsgálatok azonban kedvező forrásadottságokat, megfelelő módszertani vértezetet és egy hosszú proszopografikus lélekzetet igényelnek.” [7]
Az udvari társadalom tehát csak viszonylag nagy tömegű, rendszeresen készített iratok sorozatán készült rendszeres proszopografikus földolgozással oldható meg. Ilyen forrásokat azonban sem Magyarországon, sem máshol Európában nem készítettek sok helyen rendszeresen, Magyarországon pedig a források nagymértékű pusztulásával is számolunk kell. Ezért különösen értékesek azok a kellő rendszerességgel készített összeírások, amelyeket Batthyány Ádám udvarában és rezidenciáiban jöttek létre 1630 és 1660 között. Túlnyomó részük a Magyar Országos Levéltárban, a Batthyány család körmendi központi igazgatóságának iratai (P 1322) között a „Földesúri familiára vonatkozó iratok" című sorozatban maradt fenn.
Korábban néhány kutató már használta ezeket a forrásokat, de tömeges és részletes földolgozásukra eddig nem került sor, pedig a kutatók számára ezek az életrajzi adatok, csak teljességükben értékesek. Meg kell említenünk azonban Zimányi Verának a a Batthyány-uradalmakat bemutató munkáit, amelyek azonban az udvarral és várnéppel csak érintőlegesen foglakoznak. Az összeírások közül a katonai jellegűeket használta Varga J. János, végül pedig még Sós Andrea egy tanulmányát kell említenünk, amely azonban inkább csak bepillantást enged a hatalmas anyagba. (Lásd még a részletes irodalomjegyzéket.).
Batthyány Ádám környezetében ugyanis nemcsak urbáriumok és katonai mustrajegyzékek készültek rendszeresen, hanem utazások, vendégségek, csatázások, kótyavetyék és egyéb események alkalmával is gyakran összeírták az uradalmi központ tagjait. „Az udvarnépe felírása, az füvelés kedvéért és kik voltak két ízben udvarnál" – írta rá például Batthyány Ádám egy 1642. május 26-án készült listára (588). „Az kik az uraimékban és egyéb rendbéliekben az udvarnal jelen vannak, azoknak a seriesse" – ezt a címet egy 1656. január 16-i összeírás viseli (1265) de a példákat még hosszan sorolhatnánk.
Az összeírások közül azonban ki kell emelnünk két olyan iratcsoportot, amelyek éves rendszerességgel és a leginkább teljességre törekvően készültek: ezek az udvariak éves fizetési jegyzékei, valamint a Batthyány Ádám legfontosabb váraihoz (Németújvár, Rohonc, Szalónak) tartozó prebendások éves lajstromai. Az első részletessége, második pedig rendszeressége és teljessége miatt érdemel figyelmet.
Éves udvari fizetési jegyzéket a fennmaradó iratok tanúsága szerint először csak 1641-ben készített Batthyány Ádám.A készítés ebben az esetben szó szerint értendő, hiszen az 1641., illetve 1642. szeptember 24-én késztített jegyzékeket (549, 596) Batthyány Ádám saját kezűleg írta.
Korábban is készültek ugyan alkalmi jegyzékek az udvariak járandóságának kifizetésésekor, ezek azonban nem voltak teljesen részletesek és átfogóak. Főként a posztófizetés bonyolult művelete alkalmával írták össze és rendszerezték az udvariak különféle járandóságait. Batthyány Ádám idejéből a legkorábbi posztófizetési jegyzékek 1626-ből, illetve 1627-ból ismertek (302, 303). 1638-tól már olyan fizetési jegyzékek is fönnmaradtak, amelyek tartalmazták a félévente kifizetett készpénzt is (404, 406 [8], 412 [9], 444, 447 [10]). 1638-ban készült egy egy visszamenőleges elszámolás is (403), amely tartalmazza az udvariak konvencióinak tartalmát (a legrégebbiek 1632-ből), illetve azt, hogy azóta mennyi fizetést kaptak. Sajnos azonban korántsem mindenki szerepel benne. Ráadásul ezen iratok beosztása (ha van beosztásuk) nem az udvar társadalmi-funkcionális struktúráját tükrözi, hanem azt, hogy kik tartoztak egy posztófizetési kategóriába és a fizetéseknél sem a szolgálatnak megfelelő járandóság van föltüntetve, hanem a valóban kiadott posztó vagy kifizetett összeg. (A kettő, különösen a posztó tekintetében ugyanis gyakran nem egyezett, hiszen az úr nem mindig tudott minden fajtából minden mennyiséget beszerezni.)
1641-től azonban olyan jegyzéket készített Batthyány Ádám, amely azt tartalmazta, hogy az udvarhoz tartozók hány lóval szolgálnak és erre, vagy udvari tisztségükre mennyi fizetés jár egész évre pénzben és posztóban. Ezek a lajstromok tehát a járandóságokat és nem a valóban megtörtént kifizetéseket tartalmazták, ami abból is látszik, hogy a kifizetésekről továbbra is készültek külön listák, általában félévente, de az éves listáknál sokkal rendszertelenebbül, köszönhetően annak, hogy a kifizetések sem volt teljesen rendszeresek. Batthyány Ádám gyakran maradt hátralékban.
Az éves fizetési jegyzékek forrásértékét főként az adja, hogy az udvarhoz tartozókat tisztségükkel és beosztásukkal együtt tünteti föl. Belőlük állapítható meg például, hogy ki volt az udvari hadnagy, a hopmester vagy hogy milyen munkamegosztás volt az udvari deákok között. Egyedül Batthyányné udvara hiányzik belőle, hiszen a fraucimereket és az udvartartás női alkalmazottait nem az úr, hanem az úrnő fogadta föl és fizette.
Az éves fizetési jegyzékeket nemcsak elkészítették, hanem használták is. Szeptember 24. körül Batthyány Ádám mindig személyesen végignézte az előző évi listát, megjelölte azokat, akik addig meghaltak vagy elhagyták az udvart, majd az irat végén ezeket a neveket sajátkezűleg összesítette, valamint 1643-tól (596) azt is hozzáírta, hogy a folyó év január 1-étől kezdve kik „jöttenek az udvar népe köziben". Ez alapján készítették el azután a következő évi fizetési listát. 1647-tól (804) kissé változott a rendszer. Ettől kezdve január 1-i dátummal készültek a jegyzékek. Ezeken már nincsen nyoma Batthyány Ádám kezének és az évvégi javításnak, de az iratok rendszere hasonló maradt. Az utolsó ilyen éves fizetési jegyzék 1654-ből (1184) maradt fönn.
A Batthyány Ádám földesúri familiájáról készült másik fontos, sőt talán a legfontosabb összeírás-típust a prebendások összeírásai vagy más néven ordináriumok jelentik. Ezek évente készültek annak a birtokigazgatási reformnak részeként, amelyet Batthány Ádám 1634-től vezetett be birtokain. Ennek új rendszernek része volt az, is, hogy az tiszttartók éves elszámolásukkor (az 1630-as évek közepére kialakult rendszer szerint a rohonc-szalónaki kettős uradalomban május 17-én, Németújváron pedig augusztus 17-én), az új instrukció és az újonnan lefektetett inventárium mellett megkapták a következő egy évre érvényes ordináriumot is, tehát azt a lajstromot „hogy micsoda rendbeli szolgarendnek, mi járjon az fizetésében és prevendájában is kinek kinek [...] hogy mint az ide való tiszttartó és utána való gondviselő szolgáink tudhassák mihez akkomodálni [alkalmaztatni] magokat [és] az számadásokat is annyival rendesebben végre vihessék és csinálhassák" – magyarázta Batthyány Ádám 1648. szeptember 20-án Heinrich Heussinger borostyánkői tiszttartó számára. (MOL P 1322 Instrukciók, n° 243) (Borostyánkőt, amelyet Batthyány 1644-ben vett meg, akkor csatolták Magyarországhoz és korábban, ott úgy látszik nem volt szokásban ilyen iratok készítése.)
Az ordinárium tehát két részből állott: az egyik a várhoz tartozók fizetését tartalmazta (pénzben és posztóban), a másik pedig prebendájukat, tehát a nekik járó ételt és italt (kenyeret és bort). A prebendások között szerepeltek az állandóan a várban tartózkodó, tehát „ordinarie való praebendasok", továbbá azok akik ott „csak néha munkálóznak", vagyis az „interveniensek". Végül tartalmazta a németújvári és a rohonc-szalónaki ordinárium az udvar tagjait is, arra az esetre, ha az udvar éppen az adott várban tartózkodna.
Az ordináriumok szerencsés esetben általában több példányban is fönnmaradtak, már csak azért is, mert a rendszer bevezetésétől, 1634-től kezdve kötetbe másolták őket. A fönnmaradt rohonc-szalónaki prebendáskönyvet (352) 1651-ig, a németújvárit (354) pedig 1655-ig vezették. Némelyik évi ordináriumból pedig még ezen kívül is több példány maradt fönn, hiszen nyilvánvalóan a több udvari és uradalmi tisztviselő (számvevő, tiszttartó, kasznár, kulcsár, konyhasáfár) számára is kellett belőle másolatot készíteni. Az 1649. évi rohonc-szalónaki ordináriumból például összesen 12 darab, különféle tisztviselők számára készült változat készült (925*-936).
Végül az ordináriumok egyik jellegzetessége, hogy bár a rajtuk szereplő dátum szerint évente azonos időpontban készültek, kiadásuk néha hónapokat is késett. „Az szalónaki és rohonci várainknál való inventáriomot és oda való ordináriomot […] nem mostan úgy mint die 17. octobris kellett volna kiadnom, úgy mint öt holnappal utóbban [...], de az sok ide-tova való dolgaim és okkopációim mulattatták ennyire el velem" – írta például Batthyány Ádám a háborús 1644. évben, de hozzátette: „de úgy tudom hogy nincsen ebben is semmi fogyatkozás, mivel nem újak az tisztviselők, [...] tudják az állapatokat" (685). Más, békeévekben is előfodult azonban hasonló késés. 1647-ben például a németújvári ordinárium csak december 5-én (840), 1648-ban a rohonc-szalónaki pedig október 12-én került kiadásra (887).
Talán ezen a késésekével azonos okokra vezethető vissza az is, hogy a kisebb uradalmakban a jelek szerint nem is készítettek minden évben új ordináriumot. A borostyánkői uradalomból ugyanis tizenöt év alatt csak öt (798, 888/863, 1066, 1120-1121, 1262), Körmendről összesen csak négy (331, 338, 744, 850), Dobráról pedig mindössze egy ordinárium maradt meg (1281-1283). Lehetséges azonban, hogy több is volt, csak valamikor elveszett, mert ugyanakkor például az – elvileg az ordináriumokkal együtt készülő – évenkénti inventáriumok sorozata mindegyik helyről viszonylag folyamatosan fönnmaradt.
Kutatásunk célja tehát a fent ismertetett forrásokból egy olyan proszopografikus adatbázist készítsünk, amely tartalmazza mindazokat a személyeket, akik 1634 és 1659 között Batthyány Ádám udvarához, illetve németújvári, rohonci vagy szalónaki várnépéhez tartoztak, tehát a földesúri família tagját alkották. Az adatbázis tartalmazza ezen személyek beosztásait és fizetési viszonyaikat és egyéb, a forrásokban megőrzött adatokat. Megfelelő lekérdezéssel tehát ez alapján végigkísérhető egy-egy alkalmazott szolgálati ideje és pályafutása, valamint az adatbázisból a földesúri família létszámára vonatkozó különféle statisztikák is készíthetők. Ugyanakkor azonban föl kell hívni rá a figyelmet, hogy az adatbázis Batthyány Ádám földesúri famíliájának nem minden csoportját tartalmazza, hiszen hiányoznak belőle a kisebb uradalmak (Körmend, Borostyánkő, Dobra) alkalmazottai, valamint az udvari sereget leszámítva a magánhadsereg tagjai (a körmendi, csákányi és szentpéteri hajdúk, valamint a hadnagyságokba sorolt házi katonaság).
Ezen proszopográfiai adattár alapján ismerhetjük meg a földesúri família társadalmi rendjét és kaphatunk választ különböző, az udvar és a várak népe társadalmával kapcsolatos kérdéseinkre. Például ilyenekre: Milyen familiárisi karriertípusok léteztek? Milyen előmeneteli lehetőségek voltak a familiárisok számára? Honnan származtak volt a famíliához tartozó személyek? Hogyan alakult az udvar népének létszáma, fizetése?
Koltai András, 1998–2002
1. Radvánszky Béla, Magyar családélet és háztartás a XVI-XVII. században, I-III, Bp. 1879-1896; 2. kiadás: Bp., 1986. (az I-II. kötetek utánnyomással)
2. Norbert Elias, Über den Prozeß der Zivilisation: Soziogenetische und psychogenetische untersuchungen, Basel 1939; Bern-München 1969. Magyarul: A civilizáció folyamata, Bp. 1988. Uő, Die Höfische Gesellschaft: Untersuchungen zur Soziologie des Königtums und der höfischen Aristokratie, Darmstadt–Neuwied 1969. Legrészletesebb kritikája: Jeroen Duindam, Myths of Power, Norbert Elias and the Early-Modern European Court, Amsterdam 1994.
3. Magyar reneszánsz udvari kultúra, szerk. és bev. R. Várkonyi Ágnes, a szerkesztő munkatársa Székely Júlia, Bp. 1987.
4. Werner Paravicini, Alltag bei Hofe, in Alltag bei Hofe (3. Symposium der Residenzen-Kommission der Akademie der Wissenschaften in Göttingen, Ansbach 28. Februar bis 1. März 1992), hg. von Werner Paravicini, Sigmaringen, 1995 (Residenzenforschung, 5), 7-30: 9.
5. Langzeitprogramm der „Residenzenkommission” der Akademie der Wissenschaften zu Göttingen, in Mitteilungen der Residenzen-Kommission der Akademie der Wissenschaften zu Göttingen 5(1995), Nr. 1., 9-11: 9.
6. Jarl Kremeier beszámolója a „Chapels Royal, Politics, Doctrine, and the Arts at the Early Modern Court 1400–1700” című konferenciáról: Frühneuzeit-Info 8(1997), 237.
7. „Also war jeder Hof der Knotenpunkt vieler Klientelverhältnisse und blieb bis ins 19. Jahrhundert der Patronagemarkt Alteuropas schlechthin. Solche am Hof sich knotenden Netzwerke zu rekonstruieren, ist zweifellos eine der wichtigsten Aufgaben zukünftiger Forschung. ... Doch verlangen solche Netzwerkanalysen günstige Quellenlagen, das entsprechende methodische Rüstzeug und einen langen prosopographischen Atem”: Stephan Selzer in Ordnungsformen des Hofes, Ergebnisse eines Forschungskolloquiums der Studienstiftung des deutschen Volkes, hg. von Ulf Christian Ewert–Stephan Selzer, Kiel, 1997 (Mitteilungen der Residenzenkommission, Sonderheft 2), 16-17.
8. Az 1638-ból fönnmaradt két fizetési jegyzék közül a 406. nov. 20-án készült, de csak lószámokat ad meg, a 404. pedig az 1638. dec. 3-i posztókifizetéseket tartalmazza.
9. Ez az iratcsomó több kimutatást is tartalmaz az 1639. márc. 24. és ápr. 3. közötti posztó és félévi pénzkifizetésekről, nemcsak az udvariak számára.
10. 1640-ből két irat is fönnmaradt a posztó- és félévi pénzkifizetésekről. Közülük ez a 444. (júl. 25.) a teljesebb, mert a 447-sel (aug. 8.) szemben csoportokra van bontva.
vissza az elejére 